Tom Hardy tetoválásai

Napjaink egyik legelismertebb színésze, Tom Hardy, nemcsak tehetségről, hanem tetoválásairól is nevezetes. Minden mintája életének egy-egy fontos állomásához kötődik, nézzünk hát körül egy kicsit a brit sztár testén…

Az 1977-ben született Hardy még csak 15 éves volt, amikor egy leprechaunt, vagyis egy ír koboldot varratott magára, gyökereire való utalásként, és ír származású, festőművész anyja tiszteletére.

Ezt egy akkoriban divatos nonfiguratív követte, majd egy felirat kombináció, „amíg meg nem halok”, Sarah Wardnak, az akkori feleségének címezve. Sarah a sárkány évében született, úgyhogy Tom bal felkarjának belső részén ott tekereg egy kínai stílusra hajazó sárkány.

A bal vállán levő csillag tetoválás akkor készült, amikor kiderült, hogy barátnője – Rachel Speed – gyermeket vár tőle. Fia, Louis születésének tiszteletére két felirat is készült, „Padre Fiero”/„büszke apa” a bal kulcscsonton, míg a jobb alsó bicepszen „Figlio Mio Bellissimo” látható, melynek jelentése: „gyönyörű fiam”.

A bal felsőkaron egy Madonna portré található a kisdeddel, Hardy szerint ennek különleges jelentése van: „Az anyáskodásomról szól. Nagyon sok mindenen mentem keresztül, miután eljöttem otthonról. Apa lettem, és mintha egyben a saját anyámmá is változtam volna. Van anyám, egy fantasztikus nő. De ez arról szól, hogyan gondoskodjak a szüleimről, a fiamról és saját magamról. Ami egyébként nagyon fájdalmas. Észnél kell lenni ennél a felnőtté válásnál.” Ez a tetoválás magába foglalja Louis születési dátumát is: „848” (2008. április 8.).

A bal vállon a Charlotte felirat Charlotte Riley színésznőre utal, aki 2014 óta Hardy felesége, és második gyermekének édesanyja. Rileyről egy portré is készült a bal lapocka alá.

A 1338046 tengerészgyalogos szám a jobb csípőcsontnál a Warrior című 2011-es filmhez kapcsolódik. Ebben Hardy egy dezertáló katonát alakít, aki elesett bajtársának az azonosító számát tetováltatja magára. Ez a valóságban is felkerült a testére, a film és a testvéri szeretet tiszteleteként.

Lindy King, Hardy ügynökének neve azért került fel a színész bőrére, mert megfogadta, hogy magára varratja, ha sikerül befutnia Hollywoodban. Hasonlóképpen, egy fogadás miatt létezik a „Leo Knows All/ Leo mindent tud” felirat is. Leonardo DiCaprio és Hardy a Visszatérőben (is) együtt játszottak, s DiCaprio megjósolta, hogy alakításáért Hardyt Oscar-díjra fogják jelölni. Hardy ebben nem hitt, fogadtak egy tetoválásban, és Hardy veszített.

A szívnél egy brit zászló (Union Jack), a jobb mellkason egy „tragédia és komédia” álarc, „Nevess most, sírj később” felirattal, van még egy holló a 2015-ös Mad Max emlékére, illetve farkas és a szent szív a Visszatérő relikviájaként, még egy farkas, takarások, átalakítások… egyszóval Hardy teste állandó témája lehet a rajongóknak. Ahogyan a zsenialitása is.

„Minden tetoválásomnak jelentése van számomra. Minden olyan dolog, amit valaha átéltem, vagy tettem, vagy ami voltam. Szóval térképként mutatja, hogy hol voltam és hová megyek” – Tom Hardy