A Nap

A Földnek otthont adó Naprendszerünk középpontjában a Nap található, amely bolygónk életének forrása. A Nap az életet adó fényt jeleníti meg, az isteni egységet, a főistent képviseli. Minden hierarchiában az első, és felette áll az összes többi szimbólumnak és erőnek.

Könnyű észlelhetősége és jelentős szerepe miatt a Napot az emberiséggel egyidős csodálat és imádat övezi. A legtöbb ábrázolásban a napkorong jele a kör, de számtalan módon ábrázolták már az ősi és a jelenkori kultúrában is. Az emberiség történelme során az uralkodók sokszor a naptól származtatták hatalmukat.

Ré (Rá) Egyiptom történelmének legjelentősebb istene. Története során több más istennel is egybeolvadt, köztük Hórusszal, Atummal és Ámonnal. Hatásköre kiterjedt az égre, a földre és az alvilágra is, több teremtésmítoszban is fontos szerepet tölt be, és a király isteni atyjának is tekintették, a kort meghatározó napkultusznak központi alakja.

Több formában is ábrázolták, leginkább napkorongként, amit ureuskígyó vesz körül védelmezően, és gyakran kiterjesztett szárnyai is voltak. Előfordult ábrázolása sólyom-, kos- vagy szkarabeuszfejű férfiként is; a szkarabeusz, napkorong és kosfejű férfi ábrázolásának kombinációja a felkelő, déli és lenyugvó napot jelentette egyben. Más istenekkel alkotott kompozit formái is előfordulnak: Ámon-Ré nagyrészt átveszi Ámon ábrázolását, de koronáján napkoronggal, Ozirisz-Ré pedig Ozirisz múmiaforma alakja, de feje kosfej (a lenyugvó nap jelképe).

A görög-római mitológia napistene Héliosz-Sol az ábrázolásokon négylovas hintóján haladt át az égen. Apollón, mint a fény istene szintén rendelkezett szoláris jelentéssel. A napisten kultuszát összekapcsolták a császárkultusszal. A római császárok állították, hogy a Naptól kapták erényességüket, ő rendelte ki az uralkodókat a kormányzásra, akik haláluk után a Napba repülnek, és örökké együtt élnek vele. A földön ők a Nap képviselői, osztoznak istenségében.

 

A távol-keleten női napisteneket tiszteltek. Kínában Hszi-ho, Japánban Amaterszu-ómikmai a szigetország zászlóján él tovább a felkelő nap országában.

Az azték mitológiában a főisten Vitzilopocstli (Huitzilopochtli) maga a Nap, a világ teremtője. A hatalmas piramisok tetején épült templomok az ő templomai voltak, az emberáldozatok vértől csepegő szíve az övé volt.
Az azték nép a Nap fiainak nemzete; felkeltét harsonaszóval és áldozatokkal ünnepelték, templomaiban aranytükrök verték vissza a fényét.

A Biblia alapján a Nap Isten teremtménye, ezért kultikus tisztelete tiltott, de Istennek a jelképe. A keresztény mitológiában a glória ábrázolása is a napkorongból indul ki, s később az idők során módosul.

A Naphoz köthető jellemvonások: függetlenség, kreativitás, magabiztosság, lobbanékonyság, bátorság, optimizmus, nagylelkűség.

A Hold párjaként az élet, a halál és az újjászületés jelképe.

A Nap központi jelentőségű a mitikus rendszerekben, az éltető fény forrásaként, a teremtő férfierő megjelenéseként tisztelték, amely ugyanakkor csak a Holddal állandó körforgásban léphet fel az égre.

Kapcsolódó szimbólumok: Hold, Föld, égitestek, istenek