A tűz a négy őselem egyike, a víz ellentéte. A tűz a férfi – az aktív, a víz a női – passzív pólus, viszont együtt az élet forrásaiként tartják számon őket.
Egyrészt jelképezi a melegséget, a védelmet, a szerelmet, a fényt, másrészt viszont a tűz lehet negatív szimbólum is. Romboló hatása a természetben mindig nagyon erőteljes, a villám vagy a tűzhányó pusztítása emberfeletti. Pusztítása nyomán mindent az ősegység állapotába juttat vissza, újraindítva az örök körforgást.
Számos nép mitológiájában az alvilágot, a bűnösök szenvedését jelzi, a bűnhődés és megtisztulás jelképe.
Képi megjelenése a háromszög. (A püthagoreusok a tetraéderrel társították, mivel a tűz az első elem, ugyanúgy, ahogy a tetraéder az első alakzat a geometriában.)
Évszaka a nyár, színe a vörös, a bíbor, a rózsaszín, narancs, bolygója a Mars. Tűz elemű jegyek a kos, az oroszlány és a nyilas. A tüz elemű személyek nagy szabadságvággyal bírnak, ösztönemberek, érzelmileg túlfűtöttek. Energikusak, nagylelkűek, általában kreatívak.
Az ókori görög és római mitológiában rengeteg istenhez kapcsolható a tűz. Prométheusz az Olümposzról ellopta a tüzet, és levitte a földre az embereknek. Vulcanus vagy Héphaisztosz a kovácsisten, aki a viharok és a vulkánok ura. Az égi tűz, azaz a Nap istene Héliosz, aki tüzes szekéren hajt végig az égbolton. Hesztia az otthon vendégszeretetének, a családi összetartozásnak, a közösségnek istene és a szakrális tűz őrzője. Vesta a házi és az állam szent tűzhelyénekőrzője, a tisztaság istennője.
Az észak-amerikai indiánok a varázskunyhóban őrizték a tüzet, az volt ugyanis a Nagy Szellem megszentelt lakhelye, közvetítő az istenség és az ember között.
Az aztékoknál a rituális halál és a megváltás jelképe.
A germánok isteneik tiszteletére tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, a sötétség és a pusztulás démonait; ezzel földjeik termékenységét kívánták biztosítani.
A sumer Gibil istenség szerepe kettős: fényhozó és tűzvészokozó egyszerre.
A buddhizmusban Buddha szimbóluma a tüzes oszlop, amely minden tudatlanságot felemészt.
A hinduizmusban a transzcendens fény, a tudás, a bölcsesség, a vitalitás energiája.
Kínában a láng a tavaszra, az istenség jelenlétére utal, és mint szellemi hatalom a janghoz, a Naphoz, a maszkulin princípiumhoz tartozik. Veszélyt, haragot, gyorsaságot és vadságot is jelezhet.
A kereszténységben a tűz a vallási buzgóság és mártíromság, a lángoló szív pedig az Isten iránti forró szeretet jele. A húsvéti (nagyszombat éjszakai) tűzszentelés, a feltámadás jelképe.
Az ókori eredetű főnix legenda tűzben elhamvadt majd újjáéledő madara szintén feltámadás-szimbólum.
A tűzvészek ellen a barokk korban Szt. Flóriánhoz imádkoztak, aki a tűzoltók védőszentje. Ábrázolásain tűzoltás közben látható.
A korai pásztornépek mitológiájában a tűz az égből jön a földre (villám), ellentétben a földművelő népeknél, akik úgy tartották, hogy a föld belsejéből ered (vulkán).
A tűzgyújtás rítusa a világ teremtésének jelképe. Ehhez tartozik az év végén vagy a téli napfordulón szokássá vált tűzkigyújtás, míg újév napján az újragyújtás (napjainkban a tűzijáték).
A tűzzel szorosan összekapcsolódik a láng, azaz a fény. A mozgó láng az élet, a lélek, vagy istenség megnyilvánulása -fáklya, gyertya, mécses stb.
Kulcsszavak: melegség, szerelem, élet, termékenység, otthon, család, mozgás, bűnhődés, megtisztulás
Kapcsolódó szimbólumok: nap, víz, főnix, sárkány, oroszlán, kos, nyilas, Szt. Flórián, villám, vulkán, tetraéder/háromszög, gyertya, mécses, lámpa, fáklya, szív
