Miért szeretnél tetkót?

Mert tetszik? Mert a többieknek is van? Mert meg akarsz mutatni valamit a világnak? Valakit bosszantani akarsz vele? – Azt, hogy te miért szeretnéd, csak te tudhatod igazán… A következő összeállítás abban segít, hogy megismerd, mások, máshol miért döntöttek a varrás mellett, vagy miért kényszerítették őket valamilyen minta viselésére. Vigyázz, hosszú 🙂

Szertartás-jellegű tetoválások: Életünket szakaszokra lehet osztani, és ezeket a periódusokat, azok kezdetét vagy lezárását, esetenként csúcspontjait a különböző kultúrák így vagy úgy megünneplik, szertartásokkal teszik emlékezetessé.

A törzsi társadalmakban a beavatási rítus túlnyomórészt fájdalommal jár. A fájdalom nem öncélú: ha a beavatott bírja a fájdalmat, hasznos tagja lesz a törzsnek, akár a vadászatban, akár a harc terén, másrészt a fájdalom felkészít a felnőtt élet viszontagságaira, megpróbáltatásaira. A beavatási szertartáson készített rituális tetoválások konkrét jelentéssel bírnak, nemek között eltérőek. A lányokat másra és máshogy, illetve máskor avatják, sokszor fokozatosan érik el a díszítés tetőpontját, de van, ahol a biológiai érés időpontjához igazítják a beavatást. A tetoválás elkészülte egyértelműen mutatja, felismerhetővé teszi a közösség felnőtt tagjait.

Persze nem csak a felnőttkor elérésekor tartanak beavatási szertartást, van, ahol a házasságot, a gyerekszülést, a betegségeket, háborúkat, nemzeti/törzsi vallási ünnepeket is szertartásokkal ünneplik.

A minták motívumai a csoport hitvilágából és a természeti környezetből épül fel, központi eleme lehet állat, növény, tűz, víz vagy a mondavilág elemei, de mindenképp szoros kapcsolatban van mindennapjaikkal.

Védelmi tetoválások: A védelmi tetoválások azt a célt szolgálják, hogy védjék hordozójukat, megóvják valós, vagy képzelt ártalmaktól. Talizmánként fogható fel, kicsit kényelmesebb módon, mint pl. egy medál, mivel nem lehet elhagyni, nem tudják elvenni.

A védelmi tetoválásnak nincs kézzelfogható eredménye, csak viselője számára. Ő hisz benne, és a hit pozitív gondolkodást serkent. Konkrét példa: X.Y. allergiás a darázscsípésre, ebből adódóan kifejlődött benne az egészséges félelem a fullánkos állatoktól. Készíttetett egy nagyméretű darázs tetoválást, mely a saját hiedelemvilágában megvédi fullánkos „ellenségeitől”. Nem bizonyított, hogy a módszer működik, de a lényeg, hogy viselője a saját rendszerében, abban a tudatban, hogy már nem árthatnak neki, sokkal szabadabban mozgott újra. Feltételezhetően a darazsak erről mit sem tudnak, de ha nem csapkodnak körülöttük, ők is nyugodtabban, békésebben viselkednek. A fent említett példa megelőző, óvó tetoválás, de vannak ennek a fajtának más, mágikus, kultikus, ünnepi, vágyakozási, gyógyulási okokból készített verziói is. Abban közösek, hogy a védelem vagy vágy tárgyát folyamatosan táplálni kell, a rontást, betegséget folyamatosan távol kell tartani az egyéntől. Ezáltal, már ha működik, a tetoválás eléri célját, beépül a köztudatba, és hosszú idő után már szinte „bizonyított” lesz. Ide tartoznak a szerelmi kötések tetoválásai, bár ezeket inkább szimbolikus mintákkal jelzik.

Funkcionális tetoválások: Sok olyan kultúrát ismerünk, ahol a tetoválást alkalmazták arra, hogy az egyes embereknek a csoporton belüli rangját, pozicióját, vallási vagy akár a harcban szerzett érdemeit megmutathassák.

Nem csak egy adott közösségen belüli hierarchikus rendet lehet jelölni a tetoválással, de konkrét csoportok is alkalmazhatnak egységes stílust. Ezek csak és kizárólag az adott konkrét közösségre jellemző tetoválások. Bármely korban, földrészen is alakulnak ki, jellemző a minta azonossága – azonos testrészen való elhelyezése.

Csoporttetoválások: A tetoválás akár egy üzenet is lehet. A tetoválás olvasható, akkor is, ha nem betűkből áll. Ahogy ruházatunk vagy frizuránk is jellemzi életünk, felfogásunk, korunk, úgy a tetoválás is jellemző ránk, különféle üzeneteket közvetít.

A városi/ipari társadalmak szintén rétegződnek, hasonlóan, mint egy törzsi társadalom. A városban is vannak „törzsek”, bandák, azonos szellemiséget, etikát valló, követő csoportok. A törzsön belül a tetoválás a társadalmi tagság fontos jele.

A főcsoport a „tetováltak”, de mint a biológiában osztályokra, alosztályokra bonthatjuk a rendszert, itt is. Nem csak a tetováltak csoportja létezik, azon belül egy konkrét csoport jelei is elhatárolódhatnak a többi tetoválttól, tovább szűkítve a kört, a bandán belül valamilyen feladatot megoldott, beavatott, vezetői státuszt, rangsort is megállapíthatunk, sőt a nemek közötti jelek is különböznek, csakúgy, mint a felületválasztás rendszere. Rengeteg rendszer létezik: színek, minták, felületek, stílusok stb.

Egy átlagember sok csoportba tartozik, vannak múlandó és életre szóló csoportok. Nem csak az összetartozást szeretnénk kifejezni, hanem egyfajta időtlenséget adni a pillanatnyi érzésnek. Rohanó világunkban tudat alatt tisztában vagyunk azzal, hogy nem tart minden örökké, de próbáljuk ezt nem tudomásul venni, dacolni az idővel. Ahányszor ránézünk a tetoválásunkra, a régi érzések, a fiatalság, romlatlanság, tiszta világunk, szabadságérzés, kötetlenség érzése újra felelevenedik bennünk, és ez akár nosztalgiával, akár szabadságérzéssel párosulhat.

Sport-tetoválások: A sportolók életében a versenyek, olimpiák mély nyomot hagynak, rengeteg munka, kitartás, szenvedés van az elért eredményekben, és remélhetőleg a végén nagy öröm is. A csapatsportokban (vízilabda, kézilabda, öttusa, a kajak-kenu egyes számai stb.) egyre többet találkozhatunk csoporttetoválással. Amikor egy csapat megnyeri az olimpiát (mindenkinek van „legnagyobb” versenye, mindegy, hogy nevezzük), szeretné ezt megünnepelni, a sok év munkájának valamilyen örök jelet hagyni. Már nem elég a vitrinben porosodó kupa, az érmek idővel számolatlanul lógó mennyisége. A serleget felváltja a tetoválás, mindenkinek megmutatható, akkor, amikor szeretnénk, míg a lakásunkba nem engedünk be mindenkit, aki a szerzett érmeinket meg szeretné nézni. Mindig velünk van, nem kell portalanítani. Jutalom, ami kortalan. Ezek a tetoválások a nagyközönség számára egyértelmű szimbólumok, bárkin látjuk az olimpiai karikát, dátummal, azonnal tudjuk, ott járt, küzdött értünk is. Nem elsősorban a dekorativitás a lényege, a mondanivaló, az emlékhagyás itt fontosabb aspektus.

Háborús tetoválások: Az első világháborúban szolgáló katonák „bőrbe vésett emlékekkel” jöttek haza a frontról. Karjukon az alakulat (pl.: lovas, tüzér stb.) jelek láthatók az évszámmal. A kint közösen töltött idő és az összetartozás, egy országból, egy országért, az anyanyelv közös használata csapattá kovácsolta az addig ismeretlen embereket. Az egymásra utaltság, sokszor a kiszolgáltatottság, bajtársiasság megpecsételése volt a közös tetoválás. Háborús időszakban a megkülönböztető jel nemcsak az érzések kifejezésére szolgált, hanem az azonosításra is. Ez nagyon fontos különbség! A személyes tartalommal kiegészített jelzések, szintén a háború kavalkádjában, segítették a megtalálást, beazonosítást. Ekkoriban még nem voltak „dögcédulák”, azt a felületet használták ki leginkább, ami mindig náluk volt, nem lehetett elhagyni.

Elit alakulatok tetoválásai: Ezt a kifejezést olyan különleges csapatokra alkalmazzák, amelyeket magas fokon képeznek ki, és tagjai kockázatos, veszélyes küldetéseket hajtanak végre. Ezek a katonák kis csoportokban, sokszor elszigetelten, akár ellenséges területen is hatékonyan működnek. A kívülállók a különleges erőket bizalommal, bátorsággal és ügyességgel társítják. Minden kornak megvannak a saját szuperhősei, az aztékok Jaguár harcosai, a perzsáknál a Halhatatlanok, a római Hoppliták stb. Az első csapattetoválásokat valószínűleg a hadsereg, illetve a háborúk hívták életre. Korunkban az értünk akár az életüket is feláldozó, veszélyes hivatások gyakorlóit tekintjük szuperhősöknek. Ezek egy csoportja valós személyiség, valós foglalkozással, a másik csoportja elméleti, kitalált „mesehős”. A valós foglalkozásúak (pl. tűzoltók, kommandósok, katonák) mindegyike rendelkezik az átlagemberét meghaladó kitartással, erővel vagy bátorsággal. Ezek a csapatok napjainkban saját tetoválási jelrendszerrel bírnak. Egy amerikai (vagy más nemzetiségű) katona tetoválása hierarchikus jelzésrendszeren alapul. A tetoválásból kiderül, hogy melyik haderőnemhez tartozik: szárazföldi vagy légierő, haditengerészet. (Az 1800-as évek végén a tetoválás európai elterjedésének idején a brit haditengerészet kategorizálta, vette elsőként nyilvántartásba a tetoválási mintákat. Nem véletlenül, a matrózok voltak a legnagyobb számban tetováltak. Samuel O’Relly elhíresült mondása: „A tengerész tetoválás nélkül olyan, mint egy hajó grog nélkül: tengerre méltatlan!”

A konkrét tetoválások hosszú idő alatt alakultak ki, forma- és színviláguk folyamatosan tisztult, mire elérték mai alakjukat. Nem csak egy konkrét esemény megörökítése a céljuk, hanem a beazonosítás, a bajtársakról való megemlékezés is. Sok esetben szerencsehozó talizmánként is tekintenek rájuk.

Börtöntetoválások: Leghíresebb szegmense az orosz börtönhierarchián alapul. Bár más országok büntetésvégrehajtási intézményeiben is kedvelt forma, mégis talán az orosz területen figyelhető meg leginkább a zárt hierarchikus struktúra, elszigeteltsége, szigorú rendje miatt. Itt a jelzések nem dekorativitásuk miatt alakultak ki, egy tetoválás helye, formája, mérete, legapróbb részlete is nagyon komoly tartalommal bír. Minden apró részletre meghatározott jelkép alakult ki, viselőjéről megtudható a tetoválás által, hogy melyik bűnözői kasztba tartozik, kiderül a kaszton belüli szerepe, az általa elkövetett bűncselekmény típusa, fajtája, a büntetés helye, hossza stb. Ezeken a területeken a mintaválasztás nem lehetőség, hanem kényszer. Mást nem mutathat kifelé, mint a valóságot, eltérni nem lehetséges, a jelek megváltoztatása, önkényes viselése komoly büntetéssel jár. A legszigorúbban vett hovatartozást jelző minták, nem választhatók szabadon, ez elhatárolja őket a mai csapattetoválásoktól.

A börtön-, a gengszter- és a bandatetoválások miatt a 19. század második felére kezdett hanyatlani a tetoválás népszerűsége. A korabeli újságok címlapjai rendre a tetováláshoz kapcsolható fertőzésekről, betegségekről informálták a lakosokat. New Yorkban a tömeges hepatitiszjárvány kirobbanásakor (1960-as évek) a tetoválószalonok nagy részét bezáratták, a média befolyásolása miatt a tetováláshoz negatív érzés kezdett párosulni. A kommunista/szocialista részeken ez mindig is így volt, a tetováltság egyet jelentett a bűnözői magatartásformával.

Popkultúra, ikonok: Jelenlegi „hőseink” már nem a nagy birodalomépítők, feltalálók, történelmi személyek stb. A filmsztárok, együttesek, énekesek jobban hatnak ránk, közelebb állnak hozzánk. Az internet segítségével bármikor kontaktusba léphetünk velük, pillanatnyi állapotukat, legújabb számukat, klipjüket, ruhájukat, tetoválásukat nyomon követhetjük. Egy dal szövegét életünk egy adott pillanatában annyira igaznak érezhetjük, hogy egy életen át magunkon szeretnénk viselni, akár a mondanivalója miatt, vagy csak akár emlékeztető gyanánt.

Dekoratív tetoválások: Egy tetoválásnak nem mindig kell feltétlenül mélyebb tartalommal bírnia, néha csak megtetszik egy minta, magunkénak érezzük, azonosulni tudunk vele. Szívesen hordjuk egy életen át, részünkké válik. Azt viszont mindenképp figyelembe kell venni, hogy a divattrendek nem állandóak. Ami ma tetszik, nem feltétlenül szól egy életre. Ezt mindenképp figyelembe kell venni, amikor kitaláljuk, mit is szeretnénk!
Ajánlatos, hogy ne csak a múló hóbortnak engedjünk, hanem valamilyen személyes kötődésünk legyen, amit nem mos el az idő, tehát maradandó, pozitív értelemben.

Testünk fejezi ki legjobban a társadalom felé személyiségünket, egy nonverbális nyelv. Ez a nyelvezet társadalmi, kulturális és fogyasztási osztályunknak megfelelő, az azonos nyelvűekkel kommunikál.