Az elefánt szó a szanszkrit „ipha” szóból ered, mely elé bekerült az „el” névelő: elipha. Szanszkritul még „hastinak”, azaz kézzel megáldottnak ís hívják, utalva ormányára. Az elefántok egyszerre sugároznak erőt, stabilitást, ugyanakkor termetükkel tiszteletet, akár félelmet is kiváltanak. Amekkora a termetük, annyira érzékenyek és intelligensek is. Felelőségérzékük óriási, erős kötődést...
Szinte minden nép tiszteli, isteníti. Nem alaptalanul tett szert ekkora elismertségre, fizikai adottságai, ügyessége, hatékonysága nem mindennapi. Repülése során 65 km/óra körüli sebességgel cirkál a levegőben, amikor azonban zsákmányt pillant meg, irányított zuhanórepülése közben képes elérni a 322 km/h-t, és ezzel a Föld leggyorsabb állata. Ragadozó madár, éles szeme,...
Disznó - sertés, malac, emse, göbe, koca, ártány, süldő, kan, magló... Kevés olyan állat van, aminek jelentése ennyire különbözhet földrajzi területenként (és azon belül akár még kultúránként is). Kínában a házi disznó az erő, a szerencse, a bőség szimbóluma, míg a vaddisznó az erőszakosság és féktelenség jelképe. 2019 a kínai...
A bika ősidőktől fogva az ember egyik szent jelképe. Az őskorban mint totemállatot tisztelték (lásd a barlangrajzokat), mint különleges lényeket, azok szellemét, és a természetfeletti erőt testesítették meg. A bika idővel szinte nélkülözhetetlen lett, húsával, szőrével, szarvával és fizikai termetével a teherhordásban is segítette az embert. Eurázsiában a legnagyobb testű...
Egyik lábfejen disznó, a másikon kakas: kevésbé ismert tengerészeti motívum, mint a fecske, a tőr vagy a rózsa, de ugyanúgy igen elterjedt a matrózok között. Több értelmezése is van: egyrészt egyik állat sem tud úszni, így a lehető leghamarabb a legközelebbi partra akarnak visszatérni, másrészt egy hajó elsüllyedésekor a faládában...
A rénszarvast (tarándszarvas, iramszarvas, karibu, jilebc) Eurázsiában már 3000 éve háziasították, a tundrán és a tajgán élő népek számára a legfontosabb állat. Igásállat, a szállításban, utazásban elengedhetetlen társ az itt élők számára, de fontos élelmiszerforrás is, húsa és teje kiváló, nem beszélve a prémjéről, ami sátrak, ruhák alapanyaga. Csontját,...
A ló a test és a szellem, a belső és külső erő egységének szimbóluma. A szenvedélyé és a szabadságé, az állóképességé, a nemességé. Erős motivációja az életszeretetnek, hajtóereje a boldogságnak. Vizsgálhatjuk nőnemű, anyai archetípusként is, ez szimbolizálhatja az impulzivitást, a vágy erejét, az embert ösztönző élmény keresését. De ugyanúgy összefügg...
Minden idők egyik legnagyobb állata, és bár vízben él, emlős. Nem csak nagysága, hanem mérhetetlen intelligenciája, hangja, „éneke” csodálatot vált ki, tiszteletet parancsol. A nagy vizek lakói - általában a vízzel kapcsolatos érzelmi szimbolizmussal kapcsolhatók össze. A víz a tisztaságot, a termékenységet, bölcsességet, az élet körforgását jelenti. A bálna a kommunikáció, a...
A kígyót sokan félreértelmezik, pedig kevés olyan ősi állatszimbólum van, melyhez ennyi pozitív, segítő szimbólum társítható. Az ősi kultúrákban mindig az életerő, a termékenység, az újászületés, átváltozás, bölcsesség, szexualitás, gyógyítás szimbóluma. A kígyó duális állat, azaz kettős jellemzővel bír. Egyes népeknél férfi, máshol női tulajdonságokkal ruházzák fel, van, ahol mindkét...
A polip maga az intelligencia. Az információkat képes megérteni, elraktározni, felidézni, majd az összeszedett tudásból előnyt kovácsolni. A világ legjobb álcázóművésze. Bőre fényérzékeny, az álcázás, vagy az elrettentés érdekében színét pillanatok alatt megváltoztatja. Bőrfelületét izmai összehúzásával képes az adott terepviszonyokhoz igazítani. https://www.youtube.com/watch?v=GJor1sk_JDI A polip nyolc karjával szinte bármire képes: úszik, mászik,...