A fagyöngy

Fagyöngy, más neveken: villámseprű, gyimbor, gyomború, gyöngybuckó, madárlép

A kelta druidák természetfölötti erőt tulajdonítanak neki, az isteni kinyilatkoztatás, a tűz jelképe. Mondáik szerint a mennyből hullott alá villámcsapáskor, így az istenek ajándéka.

Gyűjtését szigorú rituálék szabták meg: a fagyöngyöt két fehér bika felajánlásával az év leghosszabb napján aranysarlóval kell levágni (vas nem érhet hozzá). A bogyókból készített főzetet használták jövendöléshez, epilepszia, meddőség, villámcsapás ellen. Természetfeletti erejét annak tulajdonították, hogy gyökérzet nélkül is létezik a föld és az ég között, illetve megfigyelték, hogy télen, mikor a fák ledobják lombjukat és eljön a pihenés időszaka, akkor az örökzöld fagyöngy még mindig él és virágzik, és élelmet, menedéket nyújt a madaraknak. Ezért az újjászületés, a halhatatlanság, a megújulás jelképe is. A fagyöngy nem csak a fával él szimbiózisban, hanem a madarakkal is, mivel az elfogyasztott bogyókat az állatok viszik tovább, hogy máshol is megtelepedhessen.

A görög mitológiában Hermész az alvilág kapuját egy fagyöngy ágával tudta kinyitni.

A skandináv mitológia szerint Hader, a tél istene egy fagyöngy nyíllal végzett Odin fiával, Baldurral. Baldur édesanyja, Frigga (aki az anyaság és a házasság istennője volt), miközben feltámasztotta fiát, könnyeket hullatott, mely könnycseppekből lett a fagyöngy fehér bogyója. A fagyöngy így lett Freyának, a szeretet, a szerelem és termékenység istennőjének szimbóluma. Valószínűleg ebből a mondából ered, hogy ha egy fiatal pár egy fagyöngy alatt csókolja meg egymást, örök életű marad szerelmük.

A kereszténység számára a béke jele.

A fagyöngy fura kettősséggel bír: egyrészt egy élősködő, mely a puha szövetű fákon élősködik (a vizet és az ásványi elemeket elszívja a fától), másrészt az egyik legősibb népi gyógyszer, már Hippokratész Kr. e. 460-ban ajánlja lépfene ellen.

A középkorban epilepszia, később a javasasszonyok meddőségre, görcsoldónak, vérzéscsillapításra, magas vérnyomás ellen használták. Korunkban a gyógyszeripar sokrétűen használja, vérnyomáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító, étvágygerjesztő készül belőle, sőt még viszkotoxin tartalma miatt a rákkezelésben is előfordul.

Kulcsszavak: élet, erő, gyógyítás, védelem, béke, szerelem, varázslat, újjászületés
Kapcsolódó szimbólumok: szív, boszorkány, manó, tündér, tűz, villám