Az elefánt

Az elefánt szó a szanszkrit „ipha” szóból ered, mely elé bekerült az „el” névelő: elipha. Szanszkritul még „hastinak”, azaz kézzel megáldottnak ís hívják, utalva ormányára.

Az elefántok egyszerre sugároznak erőt, stabilitást, ugyanakkor termetükkel tiszteletet, akár félelmet is kiváltanak. Amekkora a termetük, annyira érzékenyek és intelligensek is. Felelőségérzékük óriási, erős kötődést mutatnak mind az utódok, mind a vének iránt. Szeretteikért mindenre képesek, a csoport minden tagját utolsó leheletükig megvédik. Társadalmi hierarchiájuk fejlett, rendkívül érzékenyek, mind a bánat, mind a halál/gyász fogalmát értelmezik. Az emberen kívűl nagyon kevés élőlény képes ilyen empátiára.

Indiában és Nepálban Ganesha (Ganapati, Vinajaka) Siva és Párvatí fia az elefántisten a Kezdetek és az Akadályok ura, a tudományok és a művészetek, illetve az értelem és a bölcsesség istene. Az egyik legnépszerűbb hindu istenség, a rossz jellemvonásokat elveszi (gőg, hiúság, önzés) és helyettük tudást, ismereteket, stabilitást ad. Általában sárga vagy vörös színben láthatjuk, emberi testen elefánt fejjel, egy agyarral, négy kézzel egy patkányon (Musak-on) utazva.
Kezeiben különböző tárgyakat tarthat – vízililiom, kagyló, elefántösztöke, kötél, rizsgombóc, letörött fél agyara, diszkosz,tőr, esetleg kígyó melyek mind szimbolikus jelentéssel bírnak. Kezei lehetnek üresek, akkor vagy üresen lefele (áldás osztása) vagy felfele (menedék a híveknek) tartja.

Kínában a boldogság, a hosszú élet és a szerencse szimbóluma.

A buddhisták szent szimbóluma a fehér elefánt, aki a legenda szerint Buddha születése előtt megjelent Maja királynőnek álmában, aki innen tudta meg, hogy egy különleges gyermeket vár.

Tibetben a teremtésmítosz egyik állata, az „Élőlényeket Kedvelő Úr” mikor házat épített a világnak, a köveket négy elefánt hátára rakta…, képeken, kövek festésein megmaradt az elefántábrázolás, ahol az elefánt tartja az univerzumot. Az elefánt itt is a stabilitás, az erő jelképe, ahogy hátukon a világ súlya.

Afrikában Nzamé (teremtő isten), hogy minden élőlénynek vezetőt adjon, megteremtette az elefántot, mert bölcs volt; a tigrist, mert erős volt és ravasz; és harmadiknak a majmot, mert hamis és hajlékony volt.

Az elefánttal kapcsolatos tetoválások segítenek, hogy legyőzzük a nehézségeket – kitartást, bátorságot adnak, de szellemileg is tanítanak, hogy együttérzőbbek, empatikusabbak legyünk. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg erejükről sem, amit nem árt néha féken tartani!

Kapcsolódó szimbólumok: teknős, lótusz, globus, földgömb, kagyló, tőr, kígyó, patkány