A hegyek régebben léteznek mint az emberek, a természet állandóan alakuló, formálódó képződményei, bár a mi számunkra mozdulatlannak tűnnek. Épp ezért felfoghatatlanul apró egy emberöltő a hegyek hosszú életéhez képest. Emiatt számunkra a hegyek a rendíthetetlen állandóságot, a stabilitást jelképezik.
A hegyek összekötik a földet és az eget, elérhetetlennek tűnnek, ezért a meghódíthatatlan csúcsok számos kultúrában az istenek székhelyét jelentették. A hegy tetejére épített templomok, kolostorok az égiekhez való törekvést, az istenek felé tartó utat szimbolizálták.
A mai napig sok szent hely található a hegyekben, illetve számos zarándokút vezet oda, ahol az isteni szférához közelebb kerülhet az ember.
A hegy tehát szimbolikus értelemben a stabilitás, a bölcsesség, a kitartás, a nyugalom és az uralkodói fenség, a szellemi létbe való felemelkedés.
A bibliában Mózes a Sínai hegyen kapja meg a tízparancsolatot Istentől, a vízözön után az Ararát csúcsán fenéklik meg Noé bárkája, Jézus az új isteni törvényeket a Hegyi beszédben fogalmazza meg.
A távol-keleten a hegyek önálló személyiséggel rendelkeznek, meghajlással köszöntik őket. Tibetben a Kailásza hegy egy istenség, tehát nem is másszák meg, zarándoklat színhelye. A Visnu-purána szerint a Kailász a világmandala középpontja és négy különböző sziklafala hegyikristályból, rubinból, aranyból és lazuritból van.
Kínában a hegyek a sárkányok otthonai.
Indiában a Meru hegyet tartják a világ középpontjának.
Az inkák legendás városa a Machu Picchu, az Andok egy szirtjén „lebeg”, nagy valószínűség szerint zarándokhelyként, szent áldozatok bemutatásának színhelyeként is funkcionált.
Japán legmagasabb hegye, a Fudzsi egyben az ország jelképe. Ősidők óta szent hegynek számít, olyannyira, hogy a nők számára tiltott hely volt Japán nyugati mintájú modernizációjáig.
Magyarországon pedig napjainkban is tartja magát az a közhiedelem, hogy a föld negyedik, vagyis szív csakrája a Pilisben, Dobogókőn található.
Kapcsolodó bejegyzések: a Föld
