Az ördög

A Sátán egy bukott angyal, aki szabad elhatározásából Istennel szemben áll, a bűn megtestesítője. A keresztény/zsidó/iszlám kultúrában célja, hogy az embert is kárhozatba vigye, akiket önmagához hasonlónak ítél. Alapvetően az ember érzékein, képzeletein, érzékiségein keresztül próbál félrevezetni.

Eredetileg Isten a bukott angyalokat is jónak teremtette, személyes tetteik miatt buktak el, ők a vádlók, minden jóval ellenkezők, megtestesítik az emberi bűnt és szenvedést.

A gonosz
Többféleképp nevezik:
sed/sedim = hatalmasság, úr
mazzik/mazzikim = ártó szellem
mehabbel = büntető szellem
seirim = bakformájú
ruah tumah = tisztátalan lélek
sátán = vádló, tagadó
diabolosz = elválasztó, ellenkező
daimónion (démon) = tisztátalan lélek
Béliál, Belzebul, Masztema, Beliál, Samael, Antikrisztus, Asmodeus, Iblísz

A keleti vallásokban, a hinduizmusban és a buddhizmusban a sátánt leginkább Mára démonnal azonosítják.

A művészetben csak mint mellékszereplőket ábrázolták, elsőként a 6. századi bizánci festészetben (Krisztus pokolraszállása, Utolsó ítélet). Általában különféle állatokból rakták össze, kígyó, béka, majom, szarvas, kecske, a végeredmény egy torz fantázialény, mellyel riogatták, félelemben tartották az írástudatlan embereket. Nem a Bibliából vették a külsejét, sokkal inkább az ókori görög mitológiára (Pán, Dionüszosz) és a pogány állati szertartások hagyományaira alapozták az ábrázolást.

A 8. századtól már építészeti faragásokon is megjelenik tipikus szörnyeteg alakjában, állatfej, bozontos szőrzet, hosszú fogak, madárkarmok, pata, denevérszárny stb.

A 13-14. században már rovar-hüllő-madár formákkal is azonosítják, az erős germán mitológiai hatás következtében állatformájú, ember-állat keverék (pata, szarv, farok) ördögi lényekként jelenik meg.

Később megjelenik az ördög emberi formában, mint a megkísértő.

A tarotban az ördög a XV., megfelelője a Mars, és a próbatételt, a kísértést szimbolizálja.

A sátánt tisztelő vallásokat, szektákat nevezik sátánistáknak, melyekből jónéhány elismert, hivatalosan is bejegyzett.

Nem csak a képzőművészetben találkozhatunk figurájával, de rengeteg film és irodalmi mű témája is. Egy kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül:

Irodalom:
Madách Imre: Az ember tragédiája; Mihail Bulgakov: Mester és Margarita; Arielle Bourtree: Angyali kísértés; Dante: Isteni színjáték

Filmek: Az ördög ügyvédje, Angyalszív, Rosemary gyermeke, A kilencedik kapu, Ómen, Ördögűző, Az eastwicki boszorkányok, Doktor Parnassus és a képzelet birodalma, Távozz tőlem, Sátán!, Ítéletnap, Passió, Constantine, a démonvadász, Angyalok háborúja…

Sorozatok: Lucifer, Supernatural, South Park, Doctor Who

Kapcsolódó szimbólumok: pentagram, kígyó, kecske, angyal, kaszás, alma, szellem, Mars