A bika

A bika ősidőktől fogva az ember egyik szent jelképe. Az őskorban mint totemállatot tisztelték (lásd a barlangrajzokat), mint különleges lényeket, azok szellemét, és a természetfeletti erőt testesítették meg.
A bika idővel szinte nélkülözhetetlen lett, húsával, szőrével, szarvával és fizikai termetével a teherhordásban is segítette az embert. Eurázsiában a legnagyobb testű háziállattá vált.

Kréta - bikaugrás
A bikaviadal nem spanyol találmány. A bikával való küzdelem már a görögöknél megjelent a minotaurusz megölése mondájával, valamint a bikaugrás már ekkor bátorsági próbának számított.

Jelképként nem mindig pozitív. Egyrészről a nap, a rendteremtés, a férfiasság, a nemzőképesség és a védelem jellemzőivel ruházzák fel, másrészről az erőszak, a pusztítás és halál is hozzá kapcsolódik. Szarva jelképezi egyaránt a fogyó és a növő holdat.

Rengeteg monda, mitológia kapcsolódik hozzá:

  • Indiában Nandi néven Siva isten hátasállata.
  • Babilonban Marduk isten (neve jelentése: Napisten borja) szent állata egy fehér bika.
  • Egyiptomban több korszakon keresztül nagy tiszteletnek örvend. Ápisz bika Ozirisz élő jelképe, termékenységisten, szarvai között napkoronggal mutatják. Később Ápisz a halottak istenévé (is) vált, ábrázolásokban a hátán viszi az elhunyt múmiát.
  • A görög mitológia szerint Zeusz bika formában termékenyíti meg a holdistennő Europét, és Dionüszoszt is bikaként, vagy bikaszarvval ábrázolták. Krétán központi elem a bika. Minosz király a legenda szerint egy bikától származik, de még a földrengést is egy bika okozza.
  • A római/perzsa hitvilágban igen jelentős a bikaáldozás szokása. A mítosz szerint feláldozzák az ősi bikát, melynek véréből, velejéből, zsírjából lettek a föld első növényei és állatai.
  • A keresztény kultúrában a 12 bika a 12 apostol előképe, de a bika Szt. Lukács attribútuma is.
  • Az asztrológiában Taurus, aki a stabilitás és önbizalom jelképe.
  • A kínai égövi jegyben Ox a hűséget, az elszántságot és az állhatatosságot szimbolizálja.
  • Az irodalomban Hemingway: Halál ​délután és a Veszélyes nyár c. könyvében mutatja be részletesen a bikaviadalok mindennapjait.

A bika tetoválást ajánljuk azoknak, akik tiszteletben tartanak másokat, ha nem muszáj, nem kezdeményezi a harcot, de ha rákényszerítik, megvédi magát és szeretteit. A tetoválás segíthet a stabilitás elérésében és a türelem megszerzésében is.

Kulcsszavak: erő, termékenység, férfiasság, védelem, stabilitás, béke, bőség
Kapcsolódó szimbólumok: Nap, Hold