A végtelen jel ősi szimbólum, az évszázadok során különböző kultúrákban más és más fogalmakat vagy ötleteket képviselt.
Indiában és Tibetben a tökéletességet, illetve a férfi és nő közötti egyensúlyt jelentette.
A keltáknál jellegzetes ornamentikus „csomó” mintában is megmutatkozik, kiindulási vagy befejező pont nélkül, de megfigyelhető katolikus ábrázolásokon is, (pl. Szent Bonifác kereszt díszítés).
A végtelen jel elnevezése John Wallis (1616-1703) angol matematikusnak köszönhető. Wallis ugyan nem magyarázta meg a szimbólum kiválasztását, de azt feltételezzük, hogy az 1000-et jelölő római számból származik (eredetileg CIƆ, vagy CƆ) és „sokat” jelentett, illetve a görög omega (ω), vagyis az utolsó betű a görög ábécében volt a kiindulópont.
Matematikai szempontból olyan mennyiséget jelöl, amely minden számnál nagyobb. A halmazelméletben sokfajta „végtelent” definiálnak, és ezekkel műveleteket is végeznek, illetve összehasonlítják őket.
A teológiában Isten végtelen képességeinek határtalanságára utal, a filozófiában általában a térre, vagy az időre vonatkoztatva alkalmazzák, a hétköznapi nyelvhasználatban a határtalant, megszámlálhatatlan mennyiséget jelent.
A modern miszticizmusban a végtelen jele az ouroboros szimbólumával azonosult.
