Vegvísir, a viking iránytű

A Vegvísir jelentése: „az, ami megmutatja az utat”. Rúna iránytűnek is hívják.

Iránytűnek nevezik, bár ebben az esetben nem egy mágneses eszközről van szó. Szimbólumként az iránytű jelentéseivel azonos, viszont formailag eltér tőle. A hagyományos iránytűnek mindegyik karja azonos, míg a Vegvísir mindegyik karja más.

Nyolc irányt jeleznek: az északi és déli kar, mely a Föld pólusai felé mutatnak, míg a keleti és nyugati kar, ami a Föld forgási irányát határozza meg. Ezek között még négy irányt, a mellékégtájakat is jelzi.

A viking hajósok kezdetben a csillagok, a nap, a hold, vagy a madarak repülési mintái segítségével tájékozódtak. Segítségükre voltak a napkövek, vagy az Uunartoq lemez, de sokat adtak a védelmi szimbólumokra is.

Vegvísir tetoválások

A vegvísir tetoválás inkább egy védelmi talizmán, amulett, ami a bőrbe vésve megvédte az utazókat, mutatta az utat és segített sértetlenül eljutni a célhoz, illetve hazatérni, bármilyen szélsőséges időjárási viszonyok között is.

1860 körül írta Geir Vigfússon a híres Huld kéziratot, mely alaposan tanulmányozza a korabeli rúnákat és azok jelentéseit, összegyűjtve a régi ábécéket, mágikus szimbólumokat. Itt több féle Vegvísir ábrázolást is láthatunk. Aki alaposabban szeretne utánajárni, az itt elérheti: Huld-kézirat (pdf, 87 MB)

Sokak szerint nem eredeti viking szimbólum, mivel első leiratai csak a 17. századi izlandi mágikus könyvekből maradtak ránk, így inkább a középkori, reneszánsz okkultizmusnak köszönhetjük kialakulását.

Több hasonló mágikus szimbólum létezik, bár jelentésük eltérő. Gyűjtőnevük: Galdrastfir. Ilyen a Ægishjálmur / Ishgishjálmur, ami a harcost védelmezi a csatában,

vagy a Þjófastafur, ami segít megvédeni tulajdonunkat

esetleg a Veiðistafur, ami a szerencsés halászatot segíti.

Használható önálló tetoválásként, de beépíthető egy nagyobb, összetettebb mintába is.

Az 1980-as évek elején az akkor 17 éves izlandi énekesnő, Björk, egy Vegvísir-t varratott magára, ettől pedig a minta népszerűsége hirtelen megnőtt, és – csakúgy mint Björk -, elindult világhódító útjára.

Björk tetoválása

Kulcsszavak: védelem, hazatérés, iránymutatás, szerencse, otthon
Kapcsolódó szimbólumok: iránytű, Hold, Nap, vikingek, égtájak, hajó, tenger, víz, világítótorony, horgony, hullám