A sellő

Minden nagy víz mellett élő nép hiedelem- és mondavilágában léteznek valamilyen formában „halemberek”. Formájuk, tulajdonságaik, nevük eltérő: sellő, szirén, hableány, nimfa, ruszálka, melusine, nereida, néreisz, triton, lara… A közös nevező mindnél, hogy a vízben élnek.

A sellők mitológiai lények, felső testük ember, deréktól lefele hal, lábuk (helye) halfarokban végződik.

Ókori görög érme Asratum istennő ábrázolásával
Ókori görög érme Asratum istennő ábrázolásával
Az első sellőtörténet az ókori asszíroktól maradt fenn, ahol Asratum istennő sellővé változott szégyenében, miután megölte kedvesét.

Az ókori görögök Tritón tengeristen lányait hívja sellőnek, ők a felelősek az áradásokért, a tengeri viharokért, a hajótörésekért.

Néha a sellőket a szirénekkel is rokonítják, keverik. Ez a feltételezés téves, mert ugyan a szirének szintén az ókori görög mitológia szereplői, de nem fél-hal lények, hanem madártestű asszonyok.

A zennori sellő
A zennori Szent Senara templom hatszáz éves faragott széke
Az angol szigetvilág mondáiban gyakran találkozunk sellőkkel. Az óangol mitológia ember/hal alakja, a Mermaid szó szerinti fordításban annyit jelent: „a tó leánya”.

Talán a legkorábbi fennmaradt építészeti emlék az 1078 körül épített Durham kastély sellő kőpillére. A leghíresebb sellőábrázolás a zenori Szent Senara templomában lévő faragott szék. A legenda szerint Matthew Trewhella nevű kórista férfi énekébe, vagy a fiúba lett szerelmes egy sellő. Állítólag a környéken néha hallani lehet közös éneküket.

A brit népmesékben a sellő a tengerészek szerint balszerencsét hoz. Feltűnése rendszerint előre jelzi a viharokat, katasztrófákat. Megkülönböztetnek férfi és női sellőket, ahol a hímnemű sellők meg vadabbak, veszélyesebb ösztönlények.

A kis hableány - Koppenhága
A kis hableány – Koppenhága
Hans Christian Andersen tündérmeséje, A kis hableány 1837-ben jelent meg, világhírű szobra, 1913 augusztusa óta Koppenhága jelképe.

A ruszalkák a szláv megfelelői a görög mitológia sellőinek, bár nincs sellőfarkuk, és nem tengerekben, hanem folyókban, tavakban élnek. Nem isteni lények, sokkal inkább a tisztátalan halottak nyughatatlan lelkei, akik táncukkal, énekükkel vízbe (halálba) csábítják a férfiakat.

Kínában egy 15. századi könyvben olvashatunk sellőkről, akik igazgyöngy könnyeket hullatnak. Nincs halfarkuk, viszont úszóhártyák vannak végtagjaikon, hajuk sokszínű, hosszú, fátyolszerű.

Hinduizmus: Rávana isten lánya Suvannamaccha hercegnő (szó szerinti fordításban: arany sellő) aki beleszeret Hanumán (majom) istenbe.

Afrika: Mami Wata egy vízi szellem, akit Afrika középső és déli részén tisztelnek. Általában női szellemek, de néha férfi formában is ábrázolják őket. A kameruniak jengunak nevezik.

A jávai emberek hisznek abban, hogy Jáva déli partjain található a jávai sellő-királynő, Nyi Roro Kidul lakhelye.

Kacusika Hokuszai Ningjo festménye, 1808
Kacusika Hokuszai Ningjo festménye, 1808
Japánban a ningjo-kat, azaz a sellőket a „jókai” vagyis a természetfölötti teremtmények közé sorolják. Az egyik legrégebbi japán krónikában (Nihon Soki-ban 619-ben) már említik.

Itt kevésbé emberszerűek, a halszerű jegyek jobban dominálnak, arcuk ponty és majom keveréke, hosszú körmük inkább karomszerű, könnyük igazgyöngy. Emberi beszédre képtelenek, helyette fuvolaszerű kellemes hangot adnak ki. Aki húsát kóstolja, az halhatatlanná válik. Az egyik fő buddhista istenség Japánban Ningjo Sinko, szentélyeiben mumifikált sellőkhöz imádkoznak.

Kapcsolódó szimbólumok: tenger, tó, folyó, víz, kraken, hajó, leviathán, szirén, majom, szellem
Kulcsszavak: rejtély, veszély, ének, bódulat, igézet, halál, szerelem